2017. április 23., vasárnap

A flakon aljára értem 2017| II.felvonás


Visszagondolva a tavalyi évre, talán jobban fogyasztottam a meglévő piperéket, mint idén, viszont, elég szedett-vedett csapat jött össze szerintem, a tárolásuk viszont egyes kiszerelésük miatt, már-már kényelmetlen. A kis létszámuk ellenére, ez volt az az ok, amiért azonnali kidobásra ítéltettek egy termék kivételével. Én nem bánom, mert az újabb elfogyottakat így már egy teljesen üres terep várja majd. :)


Missha M Perfect Cover BB krém
Már a harmadik tubus végénél járok, nagyon megszerettem ezt a krémet, újravett darab, szerves része a bőrápolásomnak. Mi több, harmadszorra is az újravételre adtam a fejem. Igaz, mellette szeretnék egy újdonságot is kipróbálni, de jó, ha van egy állandó társam, amihez kellő magabiztossággal visszatérhetek, ha rosszul alakulnak a dolgok.

Bioderma Sensibio micellásvíz
Ismét búcsúzom egy 100 ml-es kiszereléstől, sajnálom, mert tényleg jó szolgálatot tesz utazáskor, vagy éppen vendégeskedéskor. Újraveszem mindenképpen, csak kerüljön elfogyasztásra egy nagyobb kiszerelés a sorból. Újratölteni nem tudom már, mindegyik ilyen üvegem az első újratöltés után feladja a harcot és utána lehetetlenség újratölteni, hacsak nem fűrészelem le a kupakkal együtt. De úgy meg értelmét veszítené a folyamat, így....feladom a reményt, és örülök a lehetőségnek, hogy egyszer újra tudom tölteni.


Elmex Sensitive Plus szájvíz
A kedvenc szájvizeim egyike, ha nem "egyetlenje" a sorban. Újra nem vettem most, helyette egy olcsóbb verziót próbálgatok. Kissé mellbecsapó a felismerés, hogy igen, ezért és ezért tettem le a voksom anno ennél a terméknél. Az ára eléggé borsos, már nem 1800-ért vesztegetik a polcokon, hanem 1900-2000 forintokért. Egy jobb ebéd ára....kissé szárnyal az infláció mostanában, jól érzem-e?  Mindenesetre a Notino-n még mindig a legolcsóbb, így innen fogom beszerezni ismét. 

Vademecum Anti caries & naturel fogkrém
Nem hiszitek el, még én sem, de nem Dontodent fogkrém van az elfogyottak listáján- fura, mi? Lassan, 3 éves hagyományt törtem meg a blogon, szégyen gyalázat. Mindenesetre egész jó a fogkrém, az ínyvérzést is helyrepofozta, meglepődtem a hatásosságán. Pláne, mert leárazva valami 365 Ft-ot kóstál. Vegyétek-vigyétek, ha látjátok, szerintem jó vásárt csináltok vele. 



La Roche Posay-Physiological Micellar Solution- micellásviz érzékeny bőrűeknek
Tavaly meséltem arról, hogy egy micellásvizbe beleszerettem- na ez volt az. Itt bukott meg a "keressünk olcsóbb Bioderma alternatívát" akció, mert nem hogy olcsóbbat nem találtam, még egy drágábba sikerült belebolondulni. Szép volt, jó volt, egyszer az igazi nagy kiszerelés is az asztalomon találja magát.


Balea lábápoló spray
A tavaly nyár slágerterméke nálam, nagyon szerettem, de gyorsan fogy az árához képest. Mindennapos használat mellett kb. 1,5 hétig bírja, nekem meg ez így nem volt túl gazdaságos. 4 újravétel után belefáradtam ebbe, így kerestem egy pumpás alternatívát helyette. Sajnos nem tudom, hogy lehet-e kapni még, én is az utolsó darabomat éltem fel, amit még tavaly nyáron vettem.
 
Nem sok ugyan, de annál jobb érzés, ha tiszta lappal kezdhetek most a tavasz közeledtével. (Tavasz közeledtével- Visszaolvasva, ezt én se gondolhattam komolyan a heti behavazódás után...:)) Ti is kiszórtok mindent az új évszak közeledtével, vagy az már év elején megvolt? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com